1...
Tudod milyen vissza jönni a majdnem halálból? Én tudom. Megadatott az az esély,hogy vissza jöjjek az élők közé és ezzel megannyi kérdés kavargott a fejembe. Fontos vagyok? Megadatott egy új másik élet,hogy valamit újra kezdjek vagy helyre hozzak? Mai napig nem hittem az ilyen dolgokban, de most valamiért úgy érzem jobban meg kéne becsülnöm azt az életet amit kaptam. Hát ezt fogom tenni.
A sípolások abba maradtak, az idegesítő kiabálás is megszűnt.
-Túlélte. -kiáltott fel valaki. Rólam van szó? Élek?
-Vegyétek le a gépekről.- hallottam ugyan azt a hangot majd érintéseket éreztem a bőrömön. Újra érzek. De még mindig nem tudok megszólalni. Megköszönni amit értem tettek. Megmentettek.
Ekkor éles sikítást és sírást hallottam majd még több érintkezést a bőrömön.
Lassan erőt vettem magamon és nyílt az egyik majd a másik szemem is és a rossz állapotban lévő szüleimet láttam meg. Hetek óta nem gondoskodhattak magukról rendesen.
Elmosolyodtam. Örültem,hogy nem azt látom,hogy senki se várta a feléledésemet. Még ha kicsi is volt rá az esély.
-Kincsem. -szorongatták a kezemet és össze vissza pusziltak. Jó érzés volt újra itt.
-Barátaid reggel mentek el de azt mondták amint tudnak jönnek is be hozzád.-mosolygott anya mire viszonoztam a gesztusát. Hát nekik is fontos vagyok.
-Nem sokára megszólal de ennyi idő után nehéz újra megtalálni a hangját. -nyugtatta az orvos a szüleimet mire ők csak bólintottak.
Megköszörültem a torkomat majd próbáltam a legfontosabb szót kinyögni de igen csak rekedtes volt a hangom még.
-Köszönöm. -néztem az orvosomra majd a szüleimre akik mosolyogva rázták a fejüket. Hálás voltam nekik mindenért.
-Mikor jöhet velünk haza? -kérdezte apa.
-Ma még megfigyelésen tartjuk majd holnap délután haza mehet ha nem lép fel semmi komplikáció. -mondta az orvos majd távozott.
-Annyira féltünk. -sírdogált még anya de már nyugodtabb volt.
-Itt vagyok.Minden rendben lesz. -mosolyogtam rájuk majd nem sokára távoztak a szobámból,hogy tudjak pihenni. Eddig pihentem. Nem bírok tovább feküdni és semmit tevést csinálni. Újra sétálni,futni, nevetni, olvasni de legfőbbként újra élni akartam.
A sípolások abba maradtak, az idegesítő kiabálás is megszűnt.
-Túlélte. -kiáltott fel valaki. Rólam van szó? Élek?
-Vegyétek le a gépekről.- hallottam ugyan azt a hangot majd érintéseket éreztem a bőrömön. Újra érzek. De még mindig nem tudok megszólalni. Megköszönni amit értem tettek. Megmentettek.
Ekkor éles sikítást és sírást hallottam majd még több érintkezést a bőrömön.
Lassan erőt vettem magamon és nyílt az egyik majd a másik szemem is és a rossz állapotban lévő szüleimet láttam meg. Hetek óta nem gondoskodhattak magukról rendesen.
Elmosolyodtam. Örültem,hogy nem azt látom,hogy senki se várta a feléledésemet. Még ha kicsi is volt rá az esély.
-Kincsem. -szorongatták a kezemet és össze vissza pusziltak. Jó érzés volt újra itt.
-Barátaid reggel mentek el de azt mondták amint tudnak jönnek is be hozzád.-mosolygott anya mire viszonoztam a gesztusát. Hát nekik is fontos vagyok.
-Nem sokára megszólal de ennyi idő után nehéz újra megtalálni a hangját. -nyugtatta az orvos a szüleimet mire ők csak bólintottak.
Megköszörültem a torkomat majd próbáltam a legfontosabb szót kinyögni de igen csak rekedtes volt a hangom még.
-Köszönöm. -néztem az orvosomra majd a szüleimre akik mosolyogva rázták a fejüket. Hálás voltam nekik mindenért.
-Mikor jöhet velünk haza? -kérdezte apa.
-Ma még megfigyelésen tartjuk majd holnap délután haza mehet ha nem lép fel semmi komplikáció. -mondta az orvos majd távozott.
-Annyira féltünk. -sírdogált még anya de már nyugodtabb volt.
-Itt vagyok.Minden rendben lesz. -mosolyogtam rájuk majd nem sokára távoztak a szobámból,hogy tudjak pihenni. Eddig pihentem. Nem bírok tovább feküdni és semmit tevést csinálni. Újra sétálni,futni, nevetni, olvasni de legfőbbként újra élni akartam.
Holnaptól kezdve az összes napot egy új lehetőségnek veszek ami csak egyszer adatik meg így minden percét kiakarom és ki is fogom használni ha még hibát hibára is fogok halmozni. Megfogom találni önmagamat!!!
ez sad story de imádom :)
VálaszTörlés