3...

👅

-Beverly!!! -kiáltott fel 3 jól ismert mély hang és ha Tammy szorítására azt hittem,hogy megfulladok most biztos,hogy megfojtanak. 

-Ez maga a csoda. Köszönöm. -nézett fel az égre legjobb fiú barátom Gary és boldogan megforgatott a levegőbe amit nevetéssel fogadtam.

-Úgy hiányoztatok. -bújtam hozzájuk és végre megint együtt volt a csipet csapat.

Beverly, Tammy, Gary, Liam, Josh

-Hallom túlszárnyaltatok egy újszületett kisbabát. -kuncogtam. 

-Tammy!!!- mordult fel a 3 srác mire Tam csak mosolyogva vállat vont.

-Jaj ugyan srácok igazán jó tudni. Most már legalább tudom,hogy cumit kell vennem nektek karácsonyra.-kacsintottam rájuk mire mind a hárman felbőszültek,Tammy nevetése pedig betöltötte az egész kollégiumi szobát. 

Srácok szobájában voltunk,igazából 4 ágyas a szoba de valahogy kiharcolták,hogy lehessenek csak hárman. Szerintem jobb nem tudni mivel fizették le a felügyelőt.

-Átvisszük a cuccaitokat a szobátokba. -kapták fel bőröndjeinket és táskáinkat majd át a csarnokon a másik szárnyba fel az emeltre és már ott is voltunk a szobánknál. 

Én és Tammy egy 3. lánnyal vagyunk egy szobán neve Alice és a fiúk "királynője". Bomba alak,szőke ombre haj, hatalmas műmell,kacsaszáj, plasztikázott arc. Kell ennél több? Khmm...ész,normális viselkedés, kevesebb ribanckodás, és kevesebb plasztika. Na de mindegy. Egy év alatt sikerült megszoknunk és neki is minket bár amikor minden héten  

új pasit hozz fel eléggé idegölő. Bár ezt a 1 hetet is mi intéztük el. 

-Szia Alice.- röhögtek a lányra a fiúk amikor Alice megjelent zöld trutyival az arcán előttünk. Igen egyedül ők nem a hódolója ezért nem is bírja a búrájukat.

-Csá majmok. -grimaszolt majd mikor meglátott nyakamba vetette magát mintha legjobb barátnőnk lennénk. -Jaj nagyon aggódtam érted. De örülök,hogy minden rendben csajszi.- engedett el majd rám kacsintott én meg magamra erőltettem egy műmosolyt.

Ha legalább a felét komolyan gondolta volna. Majd úgy ahogy jött Alice fogta magát és vissza viharozott a szobájába.

-Hogy viselted el te őt amíg kómába voltam?- néztem Tammyra mire megforgatta a szemét.

-Nálunk dekkolt. -nevetett Liam. -Jól jött azért az a szabad ágy.- kacsintott Tammyra.

-Dugulj el. -mordult rá Liamra.

-Mit nem mondotok el nekem? -vontam fel a szemöldökömet.

-Tammy este alvajáró volt és leakarta taperolni Liamet és azt kérte tőle,hogy vegye feleségül. -röhögött Josh és ahogy elképzeltem a szitut hangosan kacarászásba kezdtem.

-Idióták. -forgatta meg szemeit Tammy és levágódott a kanapéra.

-Akkor nem ezt mondtad.- mosolygott kacérul Liam. 

-Nem dugulsz azon nyomba levágom az a kis kukacot amid van és megetetem a madarakkal. -morgott Tam mi pedig a hasunkat fogtuk a röhögéstől. Mennyire hiányzott ez a sok idióta.

2...

✌

-Beverly!!! Nem teheted ezt meg még egyszer!!! Megértetted?- ugrott zokogva a nyakamba drága barátnőm.

-Tammy ha tovább szorítasz akkor a karjaid közt fulladok meg. -fuldokoltam erős szorítása alatt.

-Hupsz, ne haragudj. Nagyon hiányoztál kislány.- engedett el és mosolyt varázsolt az arcára.

-Te is nekem.- szipogtam de hamar nevetésbe csaptunk át. -Na azért nem leszünk bőgő kisasszonyok.- vágtam gyengéden karon.

-A fiúk már alig várják,hogy lássanak. Soha nem láttam még  bőgni ennyire 3 srácot. -mondta komor arccal mégis mosoly bujkált az ajkán ahogy rájuk gondolt.

-Már nekem is nagyon hiányoznak. -majd felelevenítettem bolondos arcukat ahogy mindig mosolyt csalnak az arcomra.

Beverly Hills a nevem 18 éves vagyok, kollégiumi diák Dallas legjobb gimnáziumába járok és mivel Arizona legnyugatibb részén lakunk szüleimmel így hát csak hétvégente tudok haza járni.

És,hogy miért járok olyan messzire gimnáziumba? Mert már megvan álmaim egyeteme ami ehhez a gimnáziumhoz kapcsolódik. És,hogy ott van egy karnyújtásnyira tőlem a jövendőbeli egyetemem igazán sok pozitív energiát ad amikor egy köteg leckét és tanulni valót kapunk az iskolában.

Már két napja,hogy otthon vagyok és mivel vasárnap van Tammyval kezdünk elpakolni a bőröndünkbe. 

Szüleim legszívesebben átíratnának egy itteni iskolába,hogy közelükbe legyek de tudják,hogy az lenne a legrosszabb amit tehetnének velem.

-Nagyon vigyázz magadra kislányom. -ölel magához anya és mondogatja sokadszorra mióta kijöttem a kórházból.

-Jól érzed magad? Minden rendben lesz? -néz rám apa miután bólintok, elfogadja és felveszi a bőröndömet és leviszi a nappaliba.

-Vigyázz rá Tammy. -öleli meg legjobb barátnőmet is anya majd utunkra engednek. Rossz látni rajtuk,hogy mennyire nehezen engednek el de tudják,hogy nem foghatják mostantól állandóan a kezemet. Túl kell tennem magamat a megrázkódtatáson. És tudom,hogy menni fog hisz vissza jöttem a halálból. És ez szerintem elég erőt add hozzá.

1...

1...

 Tudod milyen vissza jönni a majdnem halálból? Én tudom. Megadatott az az esély,hogy vissza jöjjek az élők közé és ezzel megannyi kérdés kavargott a fejembe. Fontos vagyok? Megadatott egy új másik élet,hogy valamit újra kezdjek vagy helyre hozzak? Mai napig nem hittem az ilyen dolgokban, de most valamiért úgy érzem jobban meg kéne becsülnöm azt az életet amit kaptam. Hát ezt fogom tenni.
A sípolások abba maradtak, az idegesítő kiabálás is megszűnt.
-Túlélte. -kiáltott fel valaki. Rólam van szó? Élek?
-Vegyétek le a gépekről.- hallottam ugyan azt a hangot majd érintéseket éreztem a bőrömön. Újra érzek. De még mindig nem tudok megszólalni. Megköszönni amit értem tettek. Megmentettek.
Ekkor éles sikítást és sírást hallottam majd még több érintkezést a bőrömön.
Lassan erőt vettem magamon és nyílt az egyik majd a másik szemem is és a rossz állapotban lévő szüleimet láttam meg. Hetek óta nem gondoskodhattak magukról rendesen.
Elmosolyodtam. Örültem,hogy nem azt látom,hogy senki se várta a feléledésemet. Még ha kicsi is volt rá az esély.
-Kincsem. -szorongatták a kezemet és össze vissza pusziltak. Jó érzés volt újra itt.
-Barátaid reggel mentek el de azt mondták amint tudnak jönnek is be hozzád.-mosolygott anya mire viszonoztam a gesztusát. Hát nekik is fontos vagyok.
-Nem sokára megszólal de ennyi idő után nehéz újra megtalálni a hangját. -nyugtatta az orvos a szüleimet mire ők csak bólintottak.
Megköszörültem a torkomat majd próbáltam a legfontosabb szót kinyögni de igen csak rekedtes volt a hangom még.
-Köszönöm. -néztem az orvosomra majd a szüleimre akik mosolyogva rázták a fejüket. Hálás voltam nekik mindenért.
-Mikor jöhet velünk haza? -kérdezte apa.
-Ma még megfigyelésen tartjuk majd holnap délután haza mehet ha nem lép fel semmi komplikáció. -mondta az orvos majd távozott.
-Annyira féltünk. -sírdogált még anya de már nyugodtabb volt.
-Itt vagyok.Minden rendben lesz. -mosolyogtam rájuk majd nem sokára távoztak a szobámból,hogy tudjak pihenni. Eddig pihentem. Nem bírok tovább feküdni és semmit tevést csinálni. Újra sétálni,futni, nevetni, olvasni de legfőbbként újra élni akartam.

Holnaptól kezdve az összes napot egy új lehetőségnek veszek ami csak egyszer adatik meg így minden percét kiakarom és ki is fogom használni ha még hibát hibára is fogok halmozni. Megfogom találni önmagamat!!!

Prológus...

Prológus...

Élek. Lélegzek. Gondolkozok. Vajon ez miatt vagyok ember? Dobog a szívem. Van lelkem. Ezek elegek ehhez? Vagy vannak olyan dolgok amiket egyes emberek kicsinységnek tekintenek pedig mások azért élnek. 

Az ember sose tudja valójában mit akar. Egyszer gazdag akar lenni máskor boldog majd egészséges. De bárhogy is gondolok erre a 3 elemre a gazdagság nekem nem tartozik a fontossági sorrendembe. Nem vagyok milliomos de boldog vagyok és egészséges. És nekem az utolsó kettő a legfontosabb.

Vannak dolgok a múltamba amikre úgy tekintek bár ne történtek volna meg és akkor nem folyásolták volna be ennyire a jelenemet. Sok kis hiba amit ha egybe rakunk egy óriás puzzle jelenik meg előttünk. Igen is lehetnek az emberek ezektől a hibáktól másak. Én is ebbe tartozok.